A Brompton Cemeterytől a Sloane Square-ig

Ez a poszt a "South Kensingtontól a Brompton Cemetery-ig" bejegyzésünk folytatása.

Ahogy észak felől elindultunk, a Brompton Cemetery egyre sűrűbb és érdekesebb lett. Ez a második nagy londoni nagy temető, amit meglátogattunk, a másik a Highgate volt - arról majd máskor írok.

A baljóslatú, szép angyalok itt is felbukkantak

Több ismert személyiség is itt van eltemetve, de végül térkép híján semelyikük sírját nem találtuk meg.

Itt nyugszik például Emmeline Pankhurst, az egyik legismertebb, militáns módszerei - ablakok betörése, rendőrök elleni támadások - miatt meglehetősen ellentmondásosan megítélt szüfrazsett, aki élete végén annyira aggódott a bolsevik veszély miatt, hogy belépett a konzervatív pártba.

Itt van eltemetve John Snow is, akit a modern járványtan atyjának neveznek, mert ő ismerte föl először a kolera és a szennyezett víz kapcsolatát a 19. században.

Itt található Henry Cole feltaláló sírja is, akinek a nevéhez kötődik az Angliában oly elterjedt karácsonyi üdvözlőkártyák kereskedelmi forgalomba kerülése.

A főbejárat felé vannak a főépületek: a központban a nyolcszögletű kápolna és a szélesen elterülő árkádsor áll

A temetőből kijőve a Fulham Road-ra értünk, ami nem tűnt igazán elegánsnak: forgalmas és zajos volt. Ha nyugati irányba megyünk, megnézhettük volna a Chelsea stadiont, de ezt most kihagytuk.

Ehelyett elindultunk a Temze irányába a Hortensia Road-on, amely a szintén forgalmas King's Roadra vezetett. Ez Chelsea egyik főutcája is, de itt messze nem olyan hangulatos, mint a keletebbi, Sloan Square közeli része.

Szóval ezen is átvágtunk és az Ashburnham Roadon elértünk a Lots Road-ig, aminek folytatása a Cheyne Walk. A Lots Road-on van a Chelsea Szörnyként is emlegetett volt erőmű, ami annak idején a londoni metró áramellátását biztosította.

A volt erőmű

Észak-kelet felé tovább menve, a Temzével egy vonalban a Cremorne Gardens-nél lehet kimerészkedni egy meglehetősen rozoga lábakon álló mólóra. Innen aztán sok minden látható, például a távoli Shard, Európa legmagasabb épülete.

A móló

Körülbelül itt kezdődik a folyó lakóhajós része is. Nem voltak túl vonzóak ezek a lakások így a szárazra vetve...

A lakóhajók elképesztően drágák

A Cheyne Walk egy Temze parti út, sajnos ez is forgalmas volt, amikor arra jártunk. Tele van "blue plaque"-os házakkal. A blue plaque (kék emléktábla) rendszer a 19. században indult, s az adott helyhez köthető hírességre hívja fel a figyelmet.

Két blue plaque az utca túloldalán

A Cheyne Walkon van táblája William Turnernek, a híres festőnek, s az egyik itteni házban forgatták Antonioni Nagyításának koncertjelenetét is.

Ezután elhagytuk a Temze partot és a Milman's Street-en visszamentünk a King's Streetre. 

Elsétáltunk az Old Church Street-ig, útközben láttuk Terence Conran Bluebird éttermét, ami eredetileg egy elegáns art deco autókereskedés volt az 1920-as években.

Balra a Bluebird

Újra elindultunk a Temze irányába. Itt rábukkantunk egy 19. századi tejüzem épületére, amit az 1960-as években aztán stúdiónak használtak. Itt vették fel például a Pink Floyd "See Emily Play/Arnold Layne" kislemezét.

Tehénfej és mázas cserépből készült képek a stúdió épületén

A szűk kis Justice Walk-on átsétáltunk a Lawrence Streetre. Ezen végig menve újra kiértünk a Cheyne Walk-ra és útközben megcsodáltuk a sajnos bezárt The Cross Keys pub-ot. A pub 1708-ban nyílt és 2012-ig működött. Törzsvendégei voltak többek között Agatha Christie és Bob Marley is.

Bezárása után házfoglalók laktak itt egy ideig. Bár később sikerült eladni, félő volt, hogy az új tulajdonos luxusapartmanokat akar benne kialakítani. Végül a sok és erőteljes petíció hatására úgy néz ki, hogy ismét pubként fog működni.

The Cross Keys

A Cheyne Walk sarkán van a híres Carlyle Mansions, ahol több híres író is élt, például T.S. Eliot, Somerset Maugham és Ian Fleming, aki itt tervezte meg első James Bond történetét, a később, 1952-ben Jamaicán megírt Casino Royal-t.

A Carlyle Mansion

A háztömb megkerülése után el is menekültünk a zajos Cheyne Walk-ról a Cheyne Row-ra. A 24-es számban volt Thomas Carlyle, híres skót történetíró lakása, akiről a fentebb említett mansion (bérpalota) kapta a nevét. Carlyle egyik fő műve a francia forradalomról szólt és nem sokon múlt, hogy fennmaradt. A kéziratot ugyanis kölcsönadta John Stuart Mill-nek, akinek a szobalánya gyújtósnak használta azt. Több év kutatómunkája veszett így oda, és Carlyle-nak nem volt sok kedve újra nekilátni, de miután Mill felajánlott 200 fontot kárpótlásul, újraírta a művét.

Thomas Carlyle emléktáblája

Innen jobbra fordultunk az Upper Cheyne Row-ra, ami egy gazdag és ezen a napon elképesztően szép utca volt. A japán cseresznye még virágban állt, de a már lehullott szirmai vastagon borították a járdát.

Szirom eső

Ez az út az Oakley Street-re visz, aminek folytatása az Albert Bridge, amely Chelsea-t köti össze a Battersea Parkkal.

Upper Cheyne Row

Innen kicsit kacskarigózva, kis utcákon mentünk el a Flood Streetig és onnan újra kiértünk a King's Streetre az Antiquarius Building-nél. Az épület a múlt század első felében Gentleman Club-ként működött, majd az egyik legismertebb antik kereskedés volt 2009-ig. Most egy amerikai divatbolt bérli. A szomszédban a mára bezárt híres Picasso Cafe működött, amely olyan hírességek kedvenc helye volt, mint Bob Geldolf, Eric Clapton  vagy Gordon Ramsey. A hely ötven évig működött, de végül 2009-ben betett neki a recesszió. Most a Black and Blue étterem található itt. 

Az Antiquarius Building - jelenleg Anthropologie

Ez a része a King's Roadnak már tetszik nekem. Kicsit arrébb sétálva, a túloldalon egy Pizza Express működik egy régi szép épületben, a Pheasantry-ben. A királyi udvar számára tartották itt a fácánokat még néhány évszázada. Aztán sok minden történt ezen a helyen, például Eric Clapton - aki a '60-as években a felső szinten lakott - és George Harrison itt LSD-ztek együtt, miközben dalokat írtak, továbbá itt voltak korai koncertjei a Queen-nek és Lou Reed-nek is.

A Pheasantry bejárata

Ezután újra letérünk a King's Roadról, de most észak felé a Markham Street-en, hogy ne egyenest a Sloane Square-re érjünk. Barátságos kis utcákon mentünk - Elystan Place, Anderson Street.

Nyugalom

A Blacklands Terrace-on mentünk vissza és sajnos éppen lecsúsztunk, hogy bemehessünk John Sandoe könyvesboltba, amit az egyik legjobb független könyvesboltként emlegetnek.

John Sandoe Books

Ezek után szépen átsétáltunk a Sloane Square-en, az egyik kedvenc teremen a metróig, és felszálltunk a Paddington felé.

Sloane Square

A séta a Brompton Cemetery északi bejáratától a Sloan Square-ig kb. 3 óra volt. 

Mews, Place, Way, Street...

Londonban járva néha zavarba jöttem, amikor az utcanév táblákra nézve a címben szereplő elnevezéseket láttam, már ha láttam, ugyanis sok esetben csak az utca elején és végén jelzik, hogy hol is járunk.

Tehát volt egy elképzelésem, hogy a place az tér (nem igaz), az avenue az sugárút (nem igaz) és a lane az egy kisebb utca (nem mindig igaz).

Ezen kívül ott van a mindenki által ismert square, road és street, illetve a sokat hallott circus is.

Aztán ha már itt járunk, akkor rájövünk, hogy van mews, way, alley és close is.

 

Ez például egy terrace

Tehát akkor egy kis eligazítás, hogy általában mi is a jelentése ezeknek a helymegnevezéseknek:

• Alley: általában egy hátsó út a garázsokhoz vagy kertekhez;
• Avenue: általános elnevezés. Használják kis városi utcákra, de fontos forgalmas nagy utakra is;
• Circus: egyszerűen csak körönd;
• Close: zsákutca;
• Court: általában zsákutca;
• Crescent: rövid, félkör alakú utca;
• Garden vagy Gardens: kertes házas vagy sorházas utca;
• Grove: általában egy kis, fákkal szegélyezett utca;

Campden Grove  - nem messze a Holland Parktól

• Lane: lehet zsákutca, kis utca és gyakran magántulajdonú utca is. A mi városunkban az egyik nagyobb, forgalmas utcát hívják így;
• Mews: általában egy kicsi városi utca, sokszor egy nagyobb utca hátsó utcája. Eredetileg istállósorok voltak;
• Place: általában egy kis utca;
• Road: általában egy főút, de sok kivétel akad...

Ez meg egy meglehetősen szűk road

• Square: általában több utca találkozásánál lévő négyszögletű tér;
• Street: nagyon általános, és kis utcától főútig bármi lehet;
• Terrace: régebben egy, a környezeténél magasabban fekvő utcát jelzett (pl. domboldalon), de most már csak sima utca;
• Way: rendkívül általános, kis utca, hátsó utcától főútig bármi lehet.

És akkor, ha már utcák:

a számozások sokszor véletlenszerűnek tűnnek. Olykor pedig nincs is száma egy háznak, hanem csak nevet adnak neki.

South Kensingtontól a Brompton Cemetery-ig

South Kensingtont sokan csak a múzeumokkal azonosítják. Itt kell leszálni a Natural History (természettudományi), a Science és a Victoria and Albert múzeumokhoz a metróról, de a Royal Albert Hallhoz is innen lehet a legegyszerűbben eljutni. A múzeumokról majd külön bejegyzésben foglalkozunk, most a legutóbbi sétánk első felét írom le.

A South Kensington állomástól nyugatra elindulva lényegében a francia negyedbe jutunk. Itt van a francia gimnázium, a követség és az Institut Francais is. Jelenlegi becslések szerint 3-400 ezer francia élhet Londonban, így ez a hatodik legnagyobb francia város.
Persze a többség nem erre lakik, hanem inkább az East Enden, de itt van a kulturális központ.

Mi a Science múzeum irányából indultunk el a Cromwell Place-en és kis mews-okon át sétáltunk a Lycee Francais-ig.

A Lycee felé - háttérben a Natural History Museum teteje

Onnan a Bute Street volt az első célunk, mivel meg akartam nézni a képregényeket a francia könyvesboltban. Az utcán éppen piac-zárás volt már, így nem láttam, hogy ez csak egy rendes helyi vagy inkább francia piac.

A könyvesbolt nagyon gazdag és sok képregény is volt, de nagyon drágán, így inkább maradok az Amazon-nál.

Balra a könyvesbolt

Innen átsétáltunk a Reece Mews-ba. Ez egy nagyon hangulatos kis mews. Itt lakott annak idején Francis Bacon, a huszadik század egyik legjelentősebb angol festője. Peter Bradfield oldsmobile, sport és versenyautó kereskedése terjeszkedik errefelé, érdemes megnézni a boltjait.

Reece Mews-i kirakat

A Manson Mews bejárata a Queen's Gate felől

Ezután a Queens Gate-en és a Manson Mews-on át lesétáltunk az Old Brompton Roadra és elindultunk a temető irányába, ahol elsétáltunk a Royal British Sociaty of Sculptors épülete előtt. Ez egy jótékonysági szervezet (charity), aminek II. Erzsébet az egyik támogatója. Itt az irodái és a kiállítóterme vannak. 

Royal British Society of Sculptors

Ezután letértünk balra a Roland Gardens-re, majd a Roland Way-en átvágva visszatértünk ugyanerre az utcára, ahol ezek a szép műterem házak is vannak.

Műterem a Roland Gardens-en

Tovább mentünk egészen a Gilston Road-ig, ahol jobbra fordultunk, s végül elértük a Boltons-t. Éppen lilaakác virágzás volt, amit én persze orgonának néztem, de Anna szerencsére korrigált.

Virágzik a lilaakác

A Boltons egy jómódú utca magánkerttel a közepén, amilyenből rengeteg van Londonban. Csak a környék lakói látogathatják, egyébként zárva van.

Csak a környék lakóinak

Az ovális kert közepén áll a St Mary The Bolton templom, melynek kis kertjében leültünk és néztük az angyalokat a tornyon: vajon a Doctor Who Weeping Angel-jei vagy sem?

Angyalok

Ezután visszatértünk az Old Brompton Roadra. A sarkon levő iskola helyén volt Beatrix Potter szülőháza.

Beatrix Potter emléktáblája

A Warwick Road és az Old Brompton Road kereszteződésénél beültünk a The Pembroke pub-ba kicsit pihenni. Nem volt egy kiemelkedő élmény: teljesen átlagos, kissé szürke hely. Csak annyi időt töltöttünk itt, amíg picit kipihentük magunkat, miközben én egy sört, Anna egy bort (nem túl jót), a gyerekek meg limonádét ittak.

A pub utáni ajtó viszont már a Troubadour-é, ami a környék egy ismert híres helye. Az '50-es évekből ittmaradt egyik utolsó kávéház, ahol olyan ismert zenészek léptek föl annak idején, mint Bob Dylan, Jimi Hendrix vagy Morrissey.

A Troubadour ajtaja

Innen már tényleg csak néhány perc a temető, aminek innen nyílik az északi bejárata. Ez egyike a Magnificent Seven cemeteries-nek, azaz London 7 nagy temetőjének. 1840-ben szentelték föl és több mint 205 ezer sír található benne.

A temető északi bejárata belülről

A túránk ez a része a pub-ot és a templom előtti üldögélést is beleszámítva kb. 2 óra volt.

A fényképeknél azért használtam a Lomo effektet, mivel elég szürke időnk volt, amikor ott jártunk.

A temetőről és sétánk második részéről, Chelsea-ről majd legközelebb...