Mottisfont - egy Hampshire-i kastély

Nekem is elég nehezen mennek a Londonról szóló bejegyzések, mint Gergőnek. Talán azért, mert sokkal könnyebb még frissiben bemutatni az élményeket, mint sok régi képből összeválogatni a jobbakat. Ráadásul hihetetlen szép helyek vannak Angliában. Ezért most inkább a legutóbbi kirándulásunk története következik.

Még a nyáron National Trust tagságot vettünk, amikor meglátogattuk a Claremont Landscape Gardent. Nem volt olyan szörnyen drága, s nagyon sok helyre lehet ingyen ellátogatni vele.

Az egyik ilyen Mottisfont. Winchester és Salisbury között fekszik félúton, tőlünk kb. 1 óra autóútra.

Kicsit mélabús, kora őszi idő volt: párás, inkább szürkés, de még meleg.

Mottisfont

Mottisfontnak 1201-ben kezdődött a története, amikor William Briwere - aki négy Plantagenet királynak is a jobbkeze volt - ágoston rendi kolostort alapított a területen.

A kolostor egyetlen megmaradt része

A XIV. századra már virágzó gazdaságuk volt a szerzeteseknek, de az 1348-as pestis járványban nagyon sokuk meghalt. A pápához fordultak segítségért, de újabb csapás érte őket: egy földrengés nagyon komoly károkat okozott az épületekben. Végül 1536-ban, a "Dissolution" idején hagyták el végleg birtokukat, amikor VIII. Henrik bezáratta vagy leromboltatta az összes kolostort és templomot.

A király barátjának, a diplomata Lord William Sandys-nak adta a birtokot, aki új, Tudor stílusú házat építtetett rá. A bevett gyakorlattól eltérően nem romboltatta le a templomot, hogy a köveiből építkezzen, hanem körülépítette azt, így még ma is láthatóak a középkori építészetre jellemző jegyek a házban. Szegény Lord Sandys nem élvezhette túl sokáig új birtokát, mert négy évvel később elhunyt.

1684-ben az ő utódai is meghaltak, s így az unokaöccsükre, Sir John Mill-re maradt az uradalom, és az ő családjáé volt a következő 200 évben. Érdekes, hogy csak a hatodik báró, Sir Richard nyúlt hozzá az épülethez: györgy korabeli házzá építtette át az 1740-es években, s ő kezdte helytelenül apátságnak (abbey) nevezni.

A Mills bárók egyik címerállata az istállóudvar kapuján

1835-ben halt meg az utolsó Mill, s Sir John Barker tiszteletes örökölte a birtokot, aki tisztelete jeléül Barker-Millre változtatta a nevét. Nagy sportember volt: imádott krikettezni és vadászni, továbbá ménest és vadászkutya tenyészetet tartott. 1860-ban halt meg, s ezután özvegye - aki az első iskolát alapította a faluban - még 20 évig lakott a házban. 

Halála után egy távoli unokatestvér, Mrs Marianne Vaudrey örökölte a birtokot, aki 1884-ben bérbeadta egy gazdag bankárnak, Daniel Meinertzhagennek és feleségének, Georgina-nak. A házaspárnak annyira megtetszett az uradalom, hogy nem törődtek a tulajdonos kikötésével: sem villanyt, sem központi fűtést nem vezethettek be. Tíz gyerekük született, akik - egyikük naplófeljegyzései alapján - boldogan éltek az óriási parkban. A szüleik sem unatkoztak: vendégül látták koruk híres tudósait és politikai reformereit, többek között George Bernard Shaw-t, Charles Darwint, Cecil Rhodes-t, Henry Stanley-t (aki megtalálta Dr Livingstone-t Afrikában) és Herbert Spencert. Meinertzhagenék legidősebb fia, Dan, 1898-ban halt meg 23 évesen egy balesetben, s a család nem sokkal később elköltözött innen. Másik fiúkból, Richardból katona, felfedező és ornitológus lett. Ellentmondásos, érdekes élettörténetét érdemes elolvasni: valószínűleg utólag átírta a naplóit, valamint majdnem bizonyos, hogy lopott tudóstársaitól, továbbá gyanítható, hogy második feleségét meggyilkolta, ráadásul egyes életrajzírói szerint kém volt. A játszótéren találtunk egy, a visszaemlékezéseiből származó idézetet:

Padtámla Richard megjegyzésével

Miután Meinertzhagenék elköltöztek, Mrs Vaudrey észrevette, hogy mégiscsak bevezettették a központi fűtést. Mivel nagy rajongója volt a gótikának, ezért vissza kívánta állítani a szerzetesi kor hangulatát. Ennek érdekében nagyon sokat költött a központi fűtés eltávolítására, és több helyen lebontotta a középkori részeket rejtő burkolatokat - majd ezek után vadászatokhoz adta ki a házat... Végül 1932-ben úgy döntött, hogy eladja a birtokot.

1934-ben talált rá vevőjére, Maud és Gilbert Russellre, akiknek az első dolguk volt bevezetni a világítást és a központi fútést... A ház külsejéhez nem nagyon nyúltak hozzá, de a szobákat átalakították, s XVIII-XIX. századi neoklasszikus bútorokkal rendezték be.

Maud szívesen támogatta a művészeket, s örömmel invitálta meg őket a házukba. Vendégül látták koruk sok híres művészét, többek között Rex Whistlert, Russell Page-et, Ian Fleming-et, Boris Anrep-et - utóbbi Maud szeretője is volt. Maud modellt is ült több festőnek, például Matisse-nak, bár nem tetszett neki a róla készült kép.

Férje 1942-ben történt halála után nemsokkal megkereste a National Trust-ot, s hosszas tárgyalások után, 1957-ben átadta a birtok tulajdonjogát a társaságnak. Még 15 évig lakott a házban, majd a közeli Mottisfont faluba költözött, s ott élt 1981-ben bekövetkezett haláláig.

Amikor elköltözött, az összes ingóságát magával vitte, ezért a National Trust apránként, a fennmaradt fotók alapján rendezte be a házat, ugyanabban a stílusban, amit Mrs Russell annyira szeretett. Nagyon jól sikerült! Olyan volt a benyomásom, mintha csak az előző pillanatban léptek volna ki a szobából:

A következő képen látható a szalon, amit Rex Whistler festett ki, trompe l'oeil stílusban. A kanapé felett például úgy látszik, mintha egy dombormű volna, s az ezutáni képen képen is festve vannak a plafon díszei és a drapériák:

Az emeleten lévő cselédszobákat is berendezték:

Az ablakból igen szép kilátás nyílik a hátsó kertre, amely több részből áll: vannak benne ősfák, olasz stílusú kert, hársfa ösvény, nyolcszögletű tiszafás pihenőhely, kutyatemető és egy gyönyörű rózsakert. Ez utóbbit 1972-ben alapították, s csak ritka és régi rózsafajtákat ültettek bele - persze sok-sok másik virág mellett. Pár kép a kertből:

Öreg tölgyfa

A hátsó front

Kutyatemető

Vörösbegy

Hárs sétány, amit a kolostor oszlopsora ihletett

Olasz stílusú kert (Italian Garden)

Tiszafás oktogon

Őszi kikerics a rózsakertben

Már kevés rózsa virágzik, de azért szép

Kijárat a parkba

Persze lehet sétálni az óriási parkban is:

Forrás

Híd a River Keeper felett

És a Téli Kert (Winter Garden) is gyönyörű:

Kecskerágó a Téli Kertben (Winter Garden)

Magyal

Nekünk nagyon nagy élmény egy-egy ilyen birtok meglátogatása, és aki egy kicsit meg szeretné ismerni Angliát, nem hagyhatja ki őket. Igazából a turistáknak kötelező London-Oxford-Stonehenge-Salisbury kirándulások mellett is tanácsos lenne egy nemesi ház meglátogatása, hogy lássák, hogyan éltek a tehetős angolok. Az élményt még az is fokozza, hogy minden szobában áll egy-egy "teremőr", aki nem szúrós szemmel néz, hanem lelkesen elmagyarázza az adott szoba történetét, és arra biztat, hogy bizonyos tárgyakhoz, például korabeli szakácskönyvekhez nyúljál csak nyugodtan hozzá! Innen tudom, hogy akkoriban ettek vörösfülű ékszerteknőst ("Vágd le a teknős fejét" - brrr!) Fényképezni is lehet, bár csak vaku nélkül.

Mottisfont nyitva van az egész évben, de állítólag rózsavirágzáskor érdemes oda a leginkább ellátogatni.